42. Éneklő Ifjúság Hangverseny

Április 24-25-én, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ színháztermében került sor az Éneklő Ifjúság kórusmozgalom XIII. kerületi kórusainak 42. hangversenyére, amit a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a résztvevők és az érdeklődők nagy száma jellemzett. A kerületi önkormányzat támogatásával megrendezett, kétnapos esemény meggyőzően bizonyította, hogy kerületünkben magas színvonalon, Kodály Zoltán útmutatásának megfelelően ápolják a magyar zenei örökséget, és hazánk változatlanul a zene országa.

A megnyitó elhangzását követő kétnapos hangversenyen nyolc iskola, és egy tanári kórus mutatta be rendkívül gazdag műsorát, amelynek összeállítói a magyar népdalkincsből, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Maros Rudolf, Ránki György, és más zeneszerzők műveiből merítettek. A rendezvény műsorvezetője, és egyben szervezője Formanek Annamária volt.

A legjobb kórusokat – a szakmai zsűri döntése alapján – az önkormányzat jutalomban részesítette, és átadták az Éneklő Ifjúság Vándordíjat, és a Karnagyi Vándordíjat is.

Csata Utcai Általános Iskola Kórusa  “Arany Diplomát”, Formanek Annamária tanárnő  “Karnagyi Vándordíjat” kapott.

????????????????????????????????????

Sok szeretettel gratulálunk Formanek Annamária tanárnőnek és a kórus tagjainak!